Cimlap

Írta: Robi
Találatok: 449

 Az ötödikesek avatását, a szecskát november 10-én rendezték, témája a 80-as évek volt. Ezután mi, ötödikesek már teljes jogú felsősök vagyunk.

  Az első feladat az volt, hogy egy-egy régi zeneszámot adjunk elő. Trabanton szállni élvezet – énekelték az ások, mi pedig a Szerelemvonat című dalra táncoltunk. Rengeteget gyakoroltunk rá, de nem baj, mert addig sem tanultunk. Mindkét produkció jól sikerült. Volt még egy előzetes feladat: az osztály minden tanulója megpróbált beszállni egy Trabantba. Mi húszan, az ások huszonketten fértek be egyszerre. Erről film is készült, melyet a szecskán megnézhettünk.

  Kicsit féltünk attól, hogy a nyolcadikosok durva feladatokat adnak nekünk, de semmi okunk nem volt aggódni. Volt lufidobálás és lufiborotválás, takarítótánc, limbo, 80-as években kedvelt édességek kóstolása, megnevezése, almatánc, a tanárokat kellett régi fotókról felismerni, de még Egerszegi Krisztinának és Sandokannak is be kellett öltöztetni valakit. Ők lettek a szecskakirály és szecskakirálynő. Egész nap, ha találkoztunk a nyolcadik osztályból valakivel, úgy kellett köszönni, hogy sihuhu meg tütü. A szecskát disco zárta, sokat táncoltunk.

  Úgy gondoljuk, minden ötödikes és a közönség is nagyon élvezte a bulit.

                                                                                                     Pohner Gréta és Sztankula Ágnes

 

További képekért Kattintson IDE!

 

Kategória: